2010. május 18., kedd



MANOLO BLAHNIK



Manolo Blahnik már több mint 30 éve kápráztatja el szebbnél szebb cipőcsodákkal közönségét.



A mester ereiben spanyol és cseh vér is csörgedezik. A divat világa már egészen korán a hatalmába kerítette, így Genovában a nyelvészet mellett művészettörténetet is hallgatott. 1965-ben megérett elhatározása és Manolo Párizsba költözött. Minden vágya az volt, hogy jelmeztervező lehessen. 1970-ben New Yorkban azonban meglátta munkáit az akkori amerikai Vogue főszerkesztője, Diana Vreeland, aki azonnal beleszeretett Manolo cipellőibe. Vreeland meglátta Manolo tehetségét, és arra ösztönözte, hogy kifejezetten csak a cipőtervezésre és -készítésre koncentráljon. A mester megfogadta a Vreeland tanácsát és elmélyült a cipőkészítés rejtelmeiben: neves cipőkészítő dinasztiák gyáraiban pontosan tanulmányozta a lábbelik készítésének technikáit. A Vogue főszerkesztőjének orra nem tévedett: Manolo cipőkreációira 1971-ben Londonban felfigyelt a kor legnevesebb angol tervezője, Ossie Clark is. Ez jelentette Manolo számára azt a bizonyos hatalmas fordulatot - a mester 1973-tól sorra nyitotta meg cipőüzleteit.
A Manolo által tervezett cipőkről érdemes tudni, hogy egytől egyig a mester tervezi és kivitelezi őket: pontos skiccei után saját kezével dolgozik a darabokon.

1970




1980




1990





Ha valaki csak egyetlen részt is látott a Szex és New Yorkból, akkor az pontosan tudja, hogy kiről is van szó és mennyibe is kerülnek az általa tervezett cipők. A tervező 1942-ben született a Kanári-szigeteken, és az anyatejjel együtt szívta magába a divat iránti rajongását, mivel édesanyja szinte bolondult a szép és egyedi tervezésű ruhákért és alapanyagokért. Ezért, bár a szülei jogi pályára szánták nem csodálkoztak azon, hogy a fiatal Manolo a cipők világában találta meg önmagát. A hetvenes években robbant be a köztudatba, amikor is az a megtiszteltetés érte, hogy az amerikai Vogue címlapjára kerülhetett, így ő lett az első férfi az újság történetében aki saját címlappal büszkélkedhetett.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése